Üzleti partnert keres? Érezzen rá a lehetőségre!
Tudományos kutatások bizonyítják a hetedik érzék létezését.

Milyen a jogi szabályozás a válás tekintetében?

A hosszan tartó pereskedés és tetemes ügyvédi díjak nélkül is létrejöhet egy olyan megállapodás férj és feleség között, amely a válást megkönnyíti, és megnyugtatóan tisztázza, rögzíti az álláspontokat. Ez a gyerekek számára is nagyon fontos.

Milyen a jogi szabályozás a válás tekintetében?

Hogyan történik a válás?

A Központi Statisztikai Hivatal szerint Magyarországon a házasságkötések száma 2010-től kezdődően folyamatosan növekedett, az utóbbi húsz év legtöbb esküvőjét pedig 2016-ban tartották. Válásra 2016-ban 19,6 ezer alkalommal került sor, vagyis ezer lakosra 2,0 válás jutott – hívta fel a figyelmet az egyik hírportál a KSH honlapján olvasható megdöbbentő adatokra.

A válási eljárást a kereset benyújtásával lehet megindítani. A keresetlevél egy kérelem arról, hogy a válást kezdeményezik. Ezt tehetik közösen, vagy kezdeményezheti csupán az egyik fél.

A válókereset tartalmazza:

  • az adatokat,
  • a házasságkötés adatait,
  • a gyermekek adatait,
  • valamint azt a tényt, hogy „a házasság végleg és helyrehozhatatlanul megromlott”,
  • és a kérelmet, hogy „kérik a felbontását”.

Ha van megállapodás a válás esetére a közös vagyon megosztását vagy a gyerekek elhelyezését illetően, azt is csatolni kell, valamint a házassági anyakönyvi kivonat másolatát és a gyerekek születési anyakönyvi kivonatainak másolatát. A válási keresetlevelet az alperes lakhelye szerinti illetékes járásbírósághoz kell címezni, vagy a közös lakhely szerinti bíróságon. (A felperes az, aki az eljárást kezdeményezi, az alperes pedig a másik házastárs.)

A válókeresetet 3 példányban kell beadni, az elsőre illetékbélyeget kell ragasztani. Az első tárgyalás egy békítő tárgyalás. A bíróság komoly kísérletet tesz arra, hogy a válási szándékot még megfordítsa – ha van erre még esély vagy lehetőség. Ha nincsenek gyerekek, és könnyen egyetértenek a vagyon megosztásának részleteiben, akkor akár ezen a tárgyaláson véget is érhet a válóper.

Címke:

Hírportál

2019-04-18