Szellemes-kardozós anime sorozat
Bizonyára mindenki tudja, melyik animéről van szó. Igen, a Bleach-ről, ami aztán nem kíméli a nézőket. A történet elején egy középiskolás fiú nagy hatalmat kap egy halálistentől, aminek a segítségével megmentheti magát és a családját. Innentől aztán igazán érdekessé válik a dolog, hiszen megváltozik az eddig átlagosnak mondott hétköznapi élete.
Mire számíthatnak a nézők?
Miután a fiú megkapta a hatalmat Rukia halálistentől, teljesen megváltozott az élete. Mivel Rukia nem tudott visszatérni a Szellemek Világába, ezért itt ragadt a földön, és egy olyan testet kellett öltenie, amiben el tud vegyülni az emberek között. Éppen ezért, hogy ne tévessze szem elől Ichigot, egy hasonló korú fiú testébe bújik, és beiratkozik abba a középiskolába, ahova Ichigo is jár és osztálytársak lesznek. Naponta edzenek, és Rukia tanítja neki, hogyan kell viselkednie, de Ichigo nem rajong a lány ötleteiért és módszereiért.
Eközben a Lelkek Városában feltűnik az ottaniaknak, hogy a lány nem tért vissza, és elkezdik keresni. Kiderül, hogy Rukia halálos bűnt követett el, mert erejét nem adhatta volna át egy halandó embernek. Két halálistent küldenek utána, hogy hazavigyék és elítélhessék. Az egyik Rukia bátyja, Kuchiki Byakuya, a másik pedig egy gyermekkori jó barátja, Abarai Renji. Bátyja nagyon merev és hűvös, tipikusan az a személyiség, aki soha nem szegné meg a törvényeket. Renji ennek pont az ellenkezője, sőt neki mindig is fontos volt Rukia. Amikor eljönnek érte, Ichigo közbelép, de sajnos nem tudja megmenteni. A lányt elviszik, és odahaza halálra ítélik.
A Bleach anime sorozat innentől válik igazán érdekessé, ugyanis Ichigo nem hagyja ennyiben. Nem engedi, hogy új barátjának bármilyen baja is legyen. Maga mellé veszi legjobb barátait, és elindulnak, hogy megmentsék Rukiát a rá váró szörnyűségektől. Az útjuk nem zökkenőmentes, és megtapasztalják, mi az a hit, önfeláldozás és az igaz barátság.